Információk

A magyarországi E.ON vállalatok 25 ezer euró összeggel járulnak hozzá a Haitin élő gyerekek megsegítését célzó nemzetközi E.ON programhoz

2010.01.29



Az E.ON Csoport Magyarországon 25 ezer euró összegű (mintegy 7 millió forintos) támogatással csatlakozik az E.ON nemzetközi támogatási programjához, mely a földrengés után sérült, vagy család nélkül maradt gyermekek jelenlegi körülményeinek javítását és az ellátásuk biztosítását tűzte ki céljául.

A Haitit megrázó súlyos földrengés fokozottan sújtotta a karib-tengeri országban élő gyerekeket: több százezren megsérültek, elszakadtak családjuktól, vagy megárvultak.  Az E.ON azonnali nemzetközi programot indított a megrázó körülmények közé került gyermekek megsegítésére. Az E.ON AG., a cégcsoport düsseldorfi központja a héten megszavazott egy 500 ezer euró nagyságrendű központi adományt, melyet a haiti gyermekek megsegítésén dolgozó nemzetközi segély szervezetnek, a Save the Children alapítványnak utalnak át.  Az E.ON csoport többi tagvállalata is csatlakozott ehhez a programhoz további felajánlásokkal, így például a vállalatcsoport Egyesült Államokban működő cége 50 ezer dollárt adományozott, a társaság nemzetközi energiakereskedő cége, az E.ON Energy Trading pedig 30 ezer eurót gyűjtött össze magánadományokból.

A Save the Children Alapítványról

A Save the Children szervezetének megalapítását az első világháború után alapították meg az éhező osztrák és német gyerekek megsegítésére. A kezdeményezés angliai sikere hatására 1920-ben megalakult a Save the Children nemzetközi szervezete is. A karitatív szervezet kezdeményezője, Eglantyne Jebb komoly nemzetközi hírnévre tett szert tevékenységével, így ő volt a fő volt a fő megszövegezője a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatnak, amelyet 1924-ben elfogadott a Népszövetség, majd 1959-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete is.

A Save the Children alapítvány amerikai szervezete az 1930-as években nagy világgazdasági válság következtében éhező amerikai gyermekek megsegítésén tevékenykedett, míg európai szervezete a spanyol polgárháború baszk nemzetiségű árváit, illetve később a nácik áldozatául esett zsidó szülők életben maradt gyerekeit támogatta. Az 1950-es években a nemzetközi alapítvány elsősorban a koreai háború, majd később az 1956-os magyar forradalom alatt megárvult gyerekek megsegítésére koncentrált.

A Save the Children Haitin 1985 óta tevékenykedik. A segélyszervezetnek jelenleg 180 munkatársa dolgozik a katasztrófa helyszínén, és további erősítés érkezését jelezték.