Régi idők sztorija
Ókor: 1100 év, babérkoszorúval
Hogy konkrétan mikor kezdődött, a múlt ködébe vész – amit tudunk, hogy (és a történetírásban ez az ókor elfogadott kezdete) Kr. e. 776-ból származik az a feljegyzés, amely az első olimpiai bajnok nevét rögzíti. Az eliszi Koroibosz – foglalkozására nézve szakács – nyerte abban az esztendőben a stadiontávot – merthogy a göröghon dél-nyugati részén fekvő Olümpiában eleinte csak egyetlen számban hirdettek győztest. Az eseményt a Zeusz oltárán meggyújtott láng fellobbanása jelezte, ezt követte a nagy verseny, ami voltaképpen egy 200 méteres síkfutás volt, az olümpiai stadion teljes hosszában. Jellemző, hogy erre az egyetlen, alig több mint fél perces attrakcióra 40 ezren gyűltek össze minden negyedik esztendőben.
A bajnokok listájáról kiderül, hogy első ízben az athéni Pantaklésznek sikerült dupláznia: nyert 696-ban és 692-ben is. Ő még társaihoz hasonlóan ágyékkötőben szaladgált, ám miután a megarai Orszippusz egy ízben mezítelenül állt rajthoz és győzött, mindenki követte a példáját, és attól fogva a sportolók mezítelenül küzdöttek a dicsőségért.
Idővel rájöttek a hellének, hogy még nagyobb lehet az esemény, ha bővítik a programot, így egyre több és több számban lehetett olimpiai bajnoki címet szerezni. A legnépszerűbbek közé tartozott az ökölvívás, a birkózás, valamint a kettő kombinációja, a gyakorlatilag különösebb szabályok közé nem szorított, így a másik szemének kinyomását is engedő "pankration" (pankráció). Szintén alig lehetett helyet kapni a lelátókon, amikor a tethripponra került sor: ez a négylovas fogatok 14 ezer méteres viadala volt. Rendeztek öttusát is – bár ez inkább az atlétikai ötpróbának felelt meg, az ókori pentathlon ugyanis stadion-futásból, távolugrásból, magasugrásból, diszkoszvetésből valamint – némiképp meglepő módon – birkózásból állott. Különös bájt kölcsönzött a távolugró-versenyeknek, hogy azokat máig ismeretlen indíttatásból fuvolaszó mellett rendezték meg.
Néhány igen fura szám is szerepelt a programban, így a fegyveres futás (amikor úgymond menetfelszerelésben kellett versenyt futni), a trombitásoknak kiírt viadal, valamint az apene, amelyben nem lovak, hanem ökrök vontatták a kocsikat.
Ahogy a program bővült, úgy vált egyre népszerűbbé az esemény az ókori Görögországon kívüli résztvevők körében is. Nemsokára a makedón, aztán a római birodalom versenyzői is bejelentkeztek – az nagyobb ütközések idején pedig sikerült érvényt szerezni a hieromeniának, azaz a játékok egy hónapja alatt beszüntették a harcokat, hogy valamennyi résztvevő békében eljuthasson Olümpiába. E legendás olimpiai béke emléke ma is sokakban él, ám nem árt tudni, hogy a kései szakaszban bizony előfordult, a játékok időszakában is csörtettek át fegyveres hadak a szent ligeten, melynek fáiról a bajnokok homlokát övező babérkoszorúk ágait vagdosták egyébként.
Kissé meglepő, ám csak a hivatalos jutalom volt a babérkoszorú – a bajnokokat később ugyanakkora becsben tartották, mint manapság. A városállamokban nem egyszer életfogytig tartó étel-ital járt a legjobbaknak – és előfordult, hogy egy-egy klasszis átcsábítása háborúhoz vezetett! Minthogy a tét nagy volt, bizony, az ókorban is előfordult, hogy csalni próbáltak a résztvevők, például a versenybírák lefizetésével, sőt, megjelentek az olívából és egyéb magvakból, szeszekből kevert első teljesítményfokozók; bár ezeket azért erős túlzás volna doppingszernek nevezni...
Igencsak híres, történelmi személyiségek is megfordultak a küzdőtéren, így II. Fülöp makedón király, valamint fia, a históriát akkoriban igencsak felforgató Nagy Sándor. Később az őrült római császár, Néró szerzett kétes értékű bajnoki címeket, midőn egyedül indult a kocsiversenyen, és még ott is vissza kellett segíteni a kocsijába, miután kizuhant belőle – utána a költészeti viadalon már "papírforma" sikert aratott. A matematikában új fejezetet nyitó filosz, Pitagorasz pedig a krotoni delegáció orvosaként fordult meg Olümpiában.
Az ókori bajnokok közül a legeredményesebb a rhódosziak futója, Leonidász volt, aki egymaga 12 bajnoki címet mondhatott magáénak Kr. e. 164 és 152 között. Hírnévben ugyanakkor a krotoniak óriása, Milón rajta is túltett: miután győzött a fiúknak kiírt birkózásban, a felnőttek között öt (!) egymást követő olimpián diadalmaskodott 532 és 516 között.
Bár a közhiedelem szerint az ókori játékokon kizárólag férfiak vehettek részt, és a nőket még a nézőtérre sem engedték be, a feljegyzések tanúsága szerint igenis jártak hölgyek az olimpián, sőt, versenyeztek és nyertek is: a négyesfogatoknál a spártai Kyniska kétszer is győzött Kr. e. 396-ban és 392-ben.
A római birodalom felülkerekedésével a játékokra is szomorú korszak köszöntött: az utolsó időszakban, Néró uralma idején elmozdították az eseményt az állandó, négyévenkénti időpontokról, a versenyek egy részét Itáliában rendezték – az utolsó bajnokról egy 369-re datált emlék tanúskodik: Örményország hercege, Varaszdatész győzött a bokszolók között. Hogy az ezt követő két évtizedben mi történt, a mai napig nem tudjuk – csak azt, hogy kereszténység felé fordult birodalom feje, Theodosziusz császár 393-ban betiltotta az olimpiai játékokat, mint pogány rendezvényt.
Azaz 1100 évnyi versengés után 1500 év szünet következett – az olimpia 1896-ban éledt újjá; de ez már egy másik történet.