Projektjeink

Az E.ON Hungária Csoport vállalatai és munkatársai számára a társadalmi felelősségvállalás (CSR) arról a szerepvállalásról szól, amit vállalatként és egyénként egyaránt a társadalomért teszünk az alapvető üzleti tevékenységünkön, szociális befektetéseinken, jótékonysági programjainkon és a közérdeken való elkötelezettségén keresztül.

A következő generáció, a gyermekek és a fiatalok támogatása, és ezen keresztül a jövő építése talán a legfontosabb befektetés az E.ON számára. Fontosnak tartjuk ezért az egészséges és mozgásban gazdag életmód, az értéket képviselő kultúra és a minőségi művelődés közvetítését. A közösségek iránti elkötelezettségünk is a gyerekek és fiatalok támogatását helyezi előtérbe. Szeretnénk az elkövetkezendő generációk számára ablakot nyitni a jövőre, és segíteni őket az élet kihívásaira való felkészülésben.

  • Energiakaland Energiakaland

    A 2010. december 31-éig szóló együttműködési megállapodás alapján az OKM és az E.ON közös – az ország valamennyi általános és közép-iskolájához eljutó – oktatási programot indít. A program célja, hogy a fenntartható fejlődés érdekében az energiatudatosság jelentős mértékben növekedjen Magyarországon. Az E.ON energiaoktatási programja olyan komplex kreativitást fejlesztő oktatási csomag, mely az ismereteken alapuló tudás mellett a tanulók kompetenciafejlesztésére is hangsúlyt helyez.

  • Bátor Tábor Alapítvány Bátor Tábor Alapítvány

    Az E.ON Hungária több 10 millió forint összegű támogatást nyújtott a súlyos beteg, vagy a betegségükből felgyógyuló gyermekek rehabilitációját segítő Bátor Tábor Alapítványnak. A pénzügyi támogatáson túl hagyományosan kézműves alkotóházat szervez a táborlakóknak és szüleiknek, télapó napi matinéműsort szervez a gyerekeknek. Munkatársaink segítségével épülhetett meg a tábor területén 2008 nyarán debütáló Kalandpark.

  • Reménység Napközi Otthon Reménység Napközi Otthon

    A pénzügyi támogatást mellett a napközi otthonosok által készített ajándéktárgyak vásárlásával a reménysugár zenekar szereplésével teremtett „lehetőség” biztosításával támogatja az E.ON a Reménység Napközi Otthont, melynek holisztikus szemlélete egyaránt magába foglalja az egészségügyi, mentálhigiénés, oktatási, képzési, szociális és foglalkoztatási rehabilitációt.

  • Erőmű látogatások Erőmű látogatások

    Az EnergiaKaland oktatási programban tanult energiatermelési folyamatokat a gyerekek "testközelből" is megismerhetik. A számukra szervezett erőműlátogatásokon szakembereink érdekes előadásokat tartanak az adott erőműről és az ott folyó munkáról. A gyerekek pedig működés közben láthatják "honnan is jön az energia".

  • Nemzeti kincseink természeti tájának megóvása Nemzeti kincseink természeti tájának megóvása

    A Hortobágyon az E.ON közreműködésével valósult meg az a madárvédelmi szempontból egyedülálló kezdeményezés, amely a veszélyes elektromos légvezetékek lebontását eredményezte. Az Európai Unió társfinanszírozásában lezajló beruházás eredményeképpen a tájba nem illő oszlopsorok lebontásával a Világörökség részét képező Hortobágyi Nemzeti Park a címhez méltó tájképi értékeit is visszanyerte.

Vissza

Fotógaléria