Kampány
Energia a sikerhez
Eon reklám Az Olimpia jegyében március 3-ától az E.ON reklámkampányt indított a televízió-csatornákon, a nyomtatott médiában (országos napilapok és gazdasági, közéleti hetilapok) és az interneten.
2008 elején végzett felmérésünk alapján Ügyfeleink és munkatársaink egyaránt kimagaslóan és egyöntetűen (a támogatottság aránya megközelíti a 90%-ot) azonosulnak az E.ON olimpiai szerepvállalásával, s nagyra értékelik az E.ON nagy összegű olimpiai támogatását. Az Olimpia érzelmileg is sokunkat megmozgat, egyszerre jelent örömet, élményt, közös szurkolást, s olyan fogalmakat csatolunk hozzá, mint például a büszkeség, csapatjáték, értékes tradíció, nagyszerű teljesítmény, összetartozás, példamutatás és sportszerűség. A kutatás igazolta, hogy az Olimpiával az országban és a vállalton belül is mindannyian, nemre, korra tekintet nélkül azonosulunk, s mindannyian szívből drukkolunk a magyar csapatnak - egy csapat vagyunk! A most induló márka kampány központi üzenete épp ezért ezt a közösségi érzést is közvetíti.
Az E.ON Olimpiai Csapat tagjai mellett korábbi Olimpikonok, mint Gyarmaty Andrea, Stefanek Gertrúd, Czene Attila és Fábián László is szerepelnek a filmben. Minden kollégánknak köszönjük a film elkészítésében való közreműködést!
Az E.ON 2006-os image kampányának központi üzenete: Energia a sikerhez, főszereplői pedig az E.ON Olimpiai csapat tagjai, Görbicz Anita, Balogh Gábor, Szécsi Zoltán és Zsivoczky Attila. A kommunikációs aktivitás decemberben indult országos óriásplakát-hirdetésekkel és nyomtatott sajtó megjelenésekkel, január közepétől pedig reklámfilmmel folytatódott a kampány.
Eon reklám Az E.ON a Magyar Olimpiai Bizottság Gyémántfokozatú támogatójaként, büszke arra, hogy energiájával és támogatásával hozzájárulhat a magyar sportolók, így az E.ON Olimpiai Csapat tagjainak sikereihez és győzelméhez. Az E.ON Olimpiai Csapat tagjai olyan értékeket képviselnek, amelyek jól összecsengenek az E.ON értékeivel és viselkedésmódjával: kiemelkedő teljesítmény,elkötelezettség, csapatmunka, kitartás. A legjobb magyar sportolók az elmúlt esztendőkben számtalanszor bizonyították tehetségüket és szorgalmukat, mely révén örömet okoznak a magyar szurkolóknak. Az E.ON számára pedig fontos, hogy gazdasági szerepvállalása mellett azért a társadalomért is felelősséget vállaljon, amelyben tevékenykedik, és olyan programokat támogasson, amely fontos a magyarok számára. A 2006-os image kampány ezt a felelősségvállalást fejezi ki.
