Az E.ON a magyar vízilabda-válogatottak főtámogatója

2014.09.30.

Az E.ON vállalatcsoport legfontosabb alapértékei az inspiráló célok kitűzése, az együttműködés, a folyamatos tanulás és fejlesztés és a sikerek együtt ünneplése. Ezek mind nagyon fontos szerepet kapnak a sportéletben is, hiszen ott is él a csapatjáték, az állandó megújulás, a mindig több és jobb teljesítményre ösztönző belső hajtóerő, illetve a közös öröm. A közös értékek összekötnek,  ezért lett az E.ON csoport a hazai vízilabdasport főtámogatója.

A magyar vízilabda az a sportág, amire a magyar emberek büszkén tekintenek, a csapatnak nagy szurkolótábora van, és sok gyermeknek a példamutató vízilabdahősök a kedvenc sportolói. Ez az a sportág, ahol az utóbbi majd’ száz évben folyamatosan a világ legjobbjai közé tartoztunk – és tartozunk most is. A magyar póló hagyományai világszerte ismertek és elismertek. Kilenc olimpiai, három világbajnoki és tizenkét Európa-bajnoki cím a férfiaknál és két-két világbajnoki, valamint Európa-bajnoki cím a hölgyeknél – olyan eredménysor, amely alapján azt gondolta a vállalatcsoport, hogy ott a helye a magyar válogatott csapatok mögött.

Sajtótájékoztató 2014.10.01.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A megállapodás értelmében 2014 szeptemberétől az E. ON Hungária csoport lesz a magyar női és férfi vízilabda-válogatott és a Magyar Vízilabda Szövetség főtámogatója, valamint az E.ON OB I.-es Férfi Magyar Bajnokság és az E.ON Férfi Szuperkupa névadó szponzora.

Dr. Eric Depluet, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója a megállapodást bejelentő sajtótájékoztatón a magyar vízilabda sikereit méltatta, és elmondta: „Az E.ON örömmel  támogatja a magyar sportot, a magyar sportolókat, valamint nagyon sok sikert kíván a vízilabda sportágnak és kiváló sportolóinak a jövőbeni mérkőzéseikhez, megmérettetéseikhez. Hiszünk abban, hogy a versenyszellem a legjobbat hozza ki a résztvevőkből és hiszünk a csapatjátékban. Reméljük, hogy ez az új partnerség segíti a nyugodt felkészülést, sok új energiát ad a csapatoknak, a szövetség pedig még rengeteg örömet fog szerezni a magyar szurkolóknak.”

Kemény Dénes a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke így reagált Depluet úr szavaira: „Köszönjük az E.ON-nak, hogy ezzel a támogatással elkötelezetten és kiemelten segíti a Magyar Vízilabda Szövetség munkáját és a válogatott csapatok felkészülését. A szövetség új főtámogatójaként segít megfelelő hátteret biztosítani sportolóinknak. Bízom benne, hogy mind női, mind férfiválogatottunk továbbra is szép és meggyőző eredményeket ér majd el a rájuk váró megmérettetéseken.”

Sajtótájékoztató 2014.10.01.„A magyar vízilabda mindig sikeres volt, válogatottunkat a világ legjobbjai között tartják számon. Ahhoz hogy ez fenntartható legyen, a csapatoknak folyamatosan meg kell újulniuk, együtt fejlődniük, a legutolsó hírek szerint maga a játék és annak szabályai is meg fognak változni egy még élvezhetőbb játék kedvéért. Ezt várják el a nézők, nekik játszanak a csapatok! A vízilabda egyik titka az, hogy mindenkor egyre magasabbra teszik azt a teljesítmény lécet, melyet közös munkával ugranak meg, mindig egyre ügyesebbek, jobbak lesznek és a szurkolóknak egyre több élményt adnak. Mi is szeretjük a kihívásokat, a nagy célokat és hosszú távon azt szeretnénk elérni, hogy a lehető legtöbb ügyfelünk legyen elégedett és számukra magas minőségű, megbízható, szolgáltatást nyújtsunk.” emelte ki Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Különleges a 2014/15-ös ob I.-es szezon, hiszen mind a női, mind a férfiválogatott tagjai hazai klubokhoz igazoltak. A FINA jelölése alapján három magyar vízilabdázó is felkerült a világ legjobb játékosainak 2014-es listájára.

Sajtótájékoztató 2014.10.01.„Nagyon büszke vagyok Keszthelyi Rita jelölésére, aki a nyári budapesti Európa-bajnokság gólkirálynői címét is elhódította. Izgatottan várom az ob I. indulását, hiszen könnyebben tarthatom figyelemmel a játékosokat egy-egy mérkőzés alkalmával. Az E.ON támogatása biztonságot nyújt a felkészüléshez és lehetőséget biztosít, hogy további nagyszerű eredményekkel gazdagítsuk hazai sikersportágunkat” – mondta Merész András, a női válogatott szövetségi kapitánya.

Sajtótájékoztató 2014.10.01.A világ legjobb játékosaival büszkélkedhet Magyarország, hiszen a Varga-testvérek Szolnokra igazoltak. Jelölésük a FINA legjobbjai között nem meglepő, hiszen Dénest már 2013-ban is az év játékosának választották.

„Minden szempontból izgalmasnak ígérkezik ez a szezon. Az összes válogatott játékos hazatért, 80 százalékuk az Egerhez és a Szolnokhoz igazolt, új szabályokkal állt elő múlt héten a FINA, és új szövetségi szponzort is köszönthetünk az E.ON személyében. Azt mondják, a jóból is megárt a sok – de nem nekünk. Nagyszerű nyarat zártunk, hiszen az ifik világbajnokok lettek, a felnőttek és a juniorok Eb-ezüstérmet szereztek. Van hova fejlődni, amihez biztos utánpótlásbázisra és elkötelezett szponzorokra is szükségünk van” – nyilatkozta Benedek Tibor, a férfiválogatott szövetségi kapitánya.

 

Az E.ON sportszponzorációja a korábbi években:
Az E.ON csoport 2004-ben kezdte meg sportszponzorációs tevékenységét, elsősorban a labdajátékokra koncentrálva, 2005-ben az E.ON lett a MOB gyémánt fokozatú támogatója, hogy aztán 2008-ban és 2012-ben is életre hívják az E.ON olimpiai csapatokat. 2009-től négy éven keresztül az E.ON Családi Foci program alatt támogatta a családi élmény és sportprogramokat országszerte.